Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HUN EMLÉKEK - Németország - Hunsrück

2019.11.30
 

HUNSRÜCK (korábban Hundsrück) - NÉMETORSZÁG

Rheinland-Pfalz tartomány. Tájegység és járás neve.

Hundsrück latin” Hunnorum tractus” – német tájegység a Rajnánál.  A hunokról kapta a nevét. A Mosel, Nahe és Saar folyók közt fekszik, ahol egykori hun „sáncok” („hátak”) és „várak” („erődök”/castel) álltak.

Vagy azért hívják így, mivel néhányan hátramaradtak, akiket Attila, a hunok királya hátrahagyott, amikor Chalon-nál (catalaunumi csata) a vereség után e területen vonult visszafelé.

Vagy még korábban Gratianus császár (375-383) ide telepítette le őket, hogy e homokos és hegyes vidéket belakják. Ezért ekkoriban "Colonia Suaromatumnak" is hívták a helyet, lévén a hunok Szarmatiából jöttek, avagy „pagus Hunnorum” volt a másik elnevezése....

Földrajzi tudnivalók: Két nagy erdő is elterül benne, a Jederwald és a Sane. Legjelentősebb vize a Simmer, ebből keletkezett a Simmern Hercegség név. Területe a pfalzi és trieri hercegek, a hesseni őrgrófok illetve a rajnai és badeni tartományi grófok birtoka volt. A két legismertebb települése hajdanában Koblenz és Bacherach voltak.

A tartalom saját fordítás, másolni és online lexikonokba írni TILOS!

 

Ez a bejegyzés:

A.) Teljesen érdektelen

B.) Hasznos

C.) Érdekes, de haszontalan

 

 
 

 


Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 1437
30 nap: 962
24 óra: 33