Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MAGYAR EMLÉKEK - Triglav - Mátyás király és a kőlovagok legendája

2019.10.09

trg.jpg

TRIGLAV

Mátyás király példátlan bátorsággal szállt szembe a kereszténység ellenségeivel, a törökökkel. A szlovéniai mondák és dalok legnagyobb hősükként tisztelik, hozzá hasonló nem volt és nem lesz a történelemben. Halála után a nép még sokáig nem akarta felfogni, hogy elhunyt. Az egyik történet a sok közül így szólt:

"Hatalma miatt irigykedtek rá a nyugati fejedelmek és megtámadták. Amikor elvesztette a csatát, több száz lovaggal vonult vissza egy hegyvidéki területre, mely minden oldalról sziklákkal volt körbevéve.

Ekkor kinyílt a Triglav hegye, magába fogadta őt követőivel együtt, és megmentette ellenségeitől. Ma ebben a sziklabarlangban él pár száz követőjével, "Fekete Seregével". Ennek közepén egy kőasztal áll, amelyen a király ül. Körülötte mozdulatlan, néma alakok foglalnak helyet, mint akik megkövesedtek. De minden éjjel pontosan tizenkét órakor felugrik, kardját kihúzza hüvelyéből és megélesíti. Így tesznek társai is. Ez a szertartás hajnali egy óráig tart. Aztán visszahelyezi kardját, s mindannyian mély álomba merülnek.

Ugyanígy történik ez minden egyes éjszaka, s mindaddig folytatódik, amíg Mátyás király szakálla háromszor körbe nem növi a kőasztalt. Akkor a király majd felébred, és szolgáit a földre küldi. Ha ezek a megfelelő üzenettel térnek vissza, felébreszti lovagjait is, és összegyűjti őket egy árnyékos hársfa alatt, hogy harcoljanak a keresztény hit ellenségei ellen."

A Triglav környékén úgy tartották, e hegyben rejtőzik a király kőasztala, másutt Dél-Karintiában pedig két másik hegyről gondolták ugyanezt, Mátyás király így legalább három hegyi barlangban él Fekete Seregével, s ha szükséges lesz, és elharapódzik a hitetlenség kora, újra eljön megmenteni a világot....

Forrás: Mondák Karintiából

A tartalom saját fordítás, másolni és online lexikonokba írni TILOS!

 

Ez a bejegyzés:

A.) Teljesen érdektelen

B.) Hasznos

C.) Érdekes, de haszontalan

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 1436
30 nap: 962
24 óra: 32